Miután elvesztettem a barátaimat,otthon sem leltem nyugalmat,de volt valaki,aki mellett továbbra is mosolyogni tudtam. A nagymamám,anyai ágon. Nagyon szerettem őt.
Egy másik kerületben lakott,így nem találkoztunk,csak hetente egy alkalommal. Azokon a délutánokon nevettem a legtöbbet. A nagypapa évekkel a születésem előtt halt meg.
-A legjobb ember,akivel valaha találkoztam...Kedvelnétek egymást.-mondogatta Nagyi. Rengeteget mesélt róla,a találkozásukról;arról,hogyan szerettek egymásba. Mindketten imádták a tengert,egy hajón fogadtak egymásnak örök hűséget. Azt mondta,sokszor álmodik arról a napról. Gyakran sétáltunk el a kikötőhöz. Vidáman figyeltem,ahogy múltba révedt szemekkel kémleli a vizet. Az elhunyt szerelmére gondolt.
Nem sokkal az általános iskolai ballagásom után esett meg a dolog. Anya egyik reggel kopogás nélkül nyitott be hozzám. Fáradtnak tűnt.
-Megint veszekedtetek?-kérdeztem félve,mire könnybe lábadt szemekkel rázta meg a fejét. Eluralkodott rajtam a kétségbeesés,felültem az ágyban.-Mi történt?
-Békésen szenderült a másvilágba.-felelte halkan.
Összetörtem.
Aztán elérkezett a temetésének napja,én pedig utolsó jelenlevőként búcsúztam tőle:
-Remélem,nagypapával álmodtál...
Sokáig gyászoltam,úgy éreztem,felborult minden körülöttem. Nem volt kihez mennem ha bánatom volt,anyáék csak az egymás iránt érzett dühvel voltak elfoglalva,Kookot pedig nem mertem zavarni.
Úgy döntöttem,elszököm. Gyermeteg gondolataimmal mindent elterveztem.
A nyári szünet utolsó napján időzítettem,összepakoltam a legszükségesebbeket egy hátizsákba,és szokásosan a kikötőbe indultam. Azt terveztem,egy messzire induló hajóval fogok elmenni,búcsúként csak egy levelet hagytam az ágyamon. Megláttam egy kisebb hajót. Utasokat szállított,kis érdeklődéssel megtudtam a célként kitűzött kikötő nevét is. Egy európai városhoz tartozott.
A spórolt zsebpénzemből vettem egy jegyet,szerencsére futotta rá. Megszólalt a hajókürt. Az utasok beszálláshoz készülődtek.
A hátizsákomat magam mellett lógatva lépkedtem a sor végén,mikor valaki hátra rántott.
-Mégis mit képzelsz?!-ordította JungKook és kitépte a táskámat a kezemből.
-Menj haza,bátyó.-feleltem dacosan,mire csuklómnál fogva kezdett rángatni.
-Együtt megyünk haza.
-Nem akarok. Anyáék...
-Szerinted nem vagyok tisztában vele?-hangosan beszélt,és megtorpant velem szemben.-Azzal,mik folynak ott,azzal,hogy mennyire hiányzik neked a nagyi,egyáltalán az érzéseiddel?-folytatta,olyan dühösen amilyennek még nem láttam. Keze ökölbe szorult,szeme haragot tükrözött.-Miért nem fordultál hozzám? Mire megoldás az,ha menekülsz,Giya?
Nem mertem megszólalni,csak bámultam magam elé,leszegett fejjel.
-Már vagy egy órája kereslek. Most szépen velem jössz.-sóhajtott hosszan,majd megenyhülve hozzátette:-Ha megígéred,hogy nem próbálkozol még egyszer ilyesmivel,nem mondom el anyáéknak.
Bólintottam.
-Ha baj van,mondd el nekem. Nem kell elzárkóznod a saját bátyádtól.-végigpillantott fekete ruhámon.-A nagyi nem örülne,ha ezt látná.-mosolyodott el,én pedig szipogva bújtam hozzá.
-Nem akarok haza menni...
-Találtam munkát.-simított fejemre.-Nemsokára elköltözhetünk. Addigra nagykorú leszek,és megtehetem. Mit szólsz?Csak te meg én.
Kikerekedett szemekkel néztem fel arcára,és az információ megemésztése után fejemet mellkasába fúrva motyogtam:
-Köszönöm...
Most az akkori indulatának többszörösével pillant ránk,először Tae kezére,melyet a derekamra simított,majd egyenesen a fiúra.
-Engedd el,vagy megbánod.-szűri fogai között a szavakat.
-Miért?-kérdez vissza nyugodt hangon TaeHyung.-Baszki,nem a te dolgod,mit csinálok vele.
-Azt mondtam...
-JungKook!-a mellé lépő Rinie bátyámba fojtja a szót,és hátára simítva kérlelni kezdi.-Ne legyél ilyen,ő...
-Pontosan te mesélted el,mit művelt már ez az ember.-néz barátnőjére,szavaitól pedig gombóc keletkezik a torkomban.
-Miről beszélnek?-suttogom halkan,és az ölelő kar tulajdonosára emelem a tekintetem. Nem felel,láthatóan gondolkodóba esik.
-Jobb,ha most hazamentek.-szólal meg MinRin,Kooknak és nekem címezve szavait.-Holnap találkozunk.
-Nem megy sehova!-vág vissza idősebb testvére és érzem,ahogy megfeszülnek izmai.
-TaeTae.-lép hozzánk húga.-Emlékezz.-a szorítás azonnal enyhül,én pedig óvatosan hátrálok egy lépést.
-Sajnálom...
Hazaérve a szobám felé indulok. Haragszom. Leginkább magamra,mert mindig csak galibát okozok az embereknek. És Kookra.
-Nehogy már még te legyél felháborodva.-kapja el csuklómat,mielőtt még magamra csukhatnám az ajtót és maga felé fordít.-Miért nem hallgattál rám? Világosan megmondtam,hogy...
-Világosan?! Nem,bátyó,csak eltiltottál tőle.-kelletlenül beharapja alsó ajkát.
-Mit akarsz?
-Az indokot. Mondd el,mi ez az egész,mit mondott neked Rinie vele kapcsolatban,amiért eltiltottál tőle.-hadarom idegesen.
-Nem lehet...
-Oké.-elhúzom kezemet és belépek a szobámba,de utat áll a becsapódó ajtónak.
-Várj már! Biztosan tudni akarod?-fürkészi arcomat,mire dobogó szívvel bólintok. Felsóhajt.-Legyen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése