19.fejezet.:Váratlan vendég

/TaeHyung szemszög/
-Nem veszi fel.-rázza meg a fejét Rin miután csalódottan megszakítja a hívást,Kook pedig átkarolja derekánál,látom,hogy minden izmában feszült az idegességtől.
-A picsába már.-szitkozódom hajamba túrva és szememmel a sötét háttérbe burkolózott épületet kezdem kémlelni. Az eső elállta ellenére is csak kevesen tartózkodnak rajtunk kívül a kertben,mégis fullasztónak érzem a légkört.-Akkor is,valahol odabent kell lenniük...
-Attól még,hogy ezt ismételgeted,kurvára nem fognak maguktól felbukkanni.-vágja rá JungGi bátyja,én viszont nem felelek,mert tudom,hogy jogosan dühös. Ha nem sodortam volna veszélybe a húgát...Ha nem lennék...
-Nem mintha a te hozzáállásod sokkal célravezetőbb lenne.-zárja le a vitát NamJoon rutinosan.-Nézzünk körbe a földszinten még egyszer,ott sokkal könnyebben szem elől téveszthettük őket.
-Jinék is láthattak valamit azóta.-veti fel YoonGi,ő pedig egyetértőn biccent.
-Őket is megkérdezzük.

/Jin szemszög/

-Mikor jönnek már,hyung~?-valószínűleg nem túl kedves stílusban válaszolnék HoSeok kérdésére,így inkább csak halkan morgok valamit,majd tovább fürkészem az előttünk táncoló,iszogató,nevetgélő meghívottakat. A zene bőven elég hangosan szól ahhoz,hogy úgy tűnjön,teljes mértékben ignorálom ittas barátomat.
Felsóhajtok,mikor meglátom Nam szőke haját kibukkanni a terasz bejáratánál álldogálók fölött. Pillanatnyi megkönnyebbülésem azonnal alábbhagy,ahogy megpillantom a közeledő társaimat. Sem DaeHyun,sem a lány nincs velük.
-Nem láttátok valamelyikőjüket?-kérdezi YoonGi elsőként,én pedig kénytelen vagyok nemleges válasszal reagálni.
-Hyung,nagyon álmos vagyok.-jelenti be a dülöngélve feltápászkodó,és nagyokat ásító srác.
-Nem dőlhetne le a szobádban?-nézek a ház tulajdonosára,aki áldását adja az ötletre.
-Akkor kéne a kulcs is,nem? Az előbb realizáltuk,hogy bezártad.-szól közbe a hátát a falnak támasztó TaeHyung.
-Ühm...-üres zsebét kitapintva csettint egyet.-Biztos a konyhában hagytam mikor a piákat pakoltam ki a pultra.
-Én nem láttam ott...-kotyog közbe az említettek környékén nyilván többször is megforduló HoSeok,és sajnos mind tudjuk,hogy részegen is jó látása,valamint megbízható észlelőképessége van.
-Ez furcsa.-ráncolja szemöldökét megütközve NamJoon,valóban,nem jellemző rá a szétszórtság,és a dolgok véletlenszerű elhagyása.-Mindegy.-legyint,majd elsétál a nappalihoz tartozó beépített szekrényekhez,hogy az egyiket szélesre tárva,majd egy pillanatra látszó széffel babrálva visszatérjen a hasznos kis fémtárggyal.-Itt a pótkulcs,csak figyeljetek rá,hogy ez ne tűnhessen el.
-Felkísérem,aztán hozom is vissza.-ígérem,ám elbizonytalanodom,amint a lépcsőre,majd a lábán is alig álló fiúra nézek. Nem vagyok rossz kondiban,de...
-Megyek én is.-ajánlkozik Jimin,mire hálásan rámosolygok. Az ő izmaival lényegesen könnyebb lesz eljuttatni addig az ágyig a magát előszeretettel cipeltető érintettet.
-Ha kettőtökön támaszkodik kell valaki,aki az ajtót nyitja.-motyogja TaeHyung.-Két perc és itt is vagyunk,kereshetünk tovább.-az első fokra fellépve sürgetőn visszatekint ránk.-Jöttök már?!

/JungGi szemszög/
Minden egyes alkalommal csalódnom kell,mikor azt hiszem,a következő lesz az utolsó ütése. Úgy látszik,addig akar ütni,amíg még van erőm megmozdulni,összehúzni magam,esetleg az arcom elé emelni a karjaimat.
-Már nincs sok időm,nyilván a keresésedre indultak. Milyen kár,hogy túl későn érkeznek majd.-töri meg a halk nyöszörgésemtől eltekintve néma csendet DaeHyun. Egy pillanattal később levágódik mellém törökülésbe,és izgatott mesélésbe kezd.-JiHyun körülbelül ennyi sérülést szerzett,amennyi most rajtad van. Azonban,arra gondoltam...-elvigyorodik,ahogy tekintetem a kevéske fényben is megcsillanó tárgyra ugrik. Kés.-...hogy játszhatnánk még egy kicsit. Tudod,nekem azt tanították,hogy a kölcsönt visszafizetni ráadással a legtisztességesebb.

/NamJoon szemszög/
Nyugtázva nézem végig ahogy azok hárman eltűnnek a lépcsőfordulóban,majd visszafordulok a velem maradtak felé.
-Most mit csináljunk,amíg vissza nem érnek?-kérdezi YoonGi,azonban válaszomat elnyomja egy felénk ordító srác.
-Hé,haver,csöngettek!
-A francba.-vendéglátói kötelességeimről,meg úgy általánosan a körülöttünk zajló partiról egészen elterelődött a figyelmem,a mi esténk kezd más irányt venni.-Illene nekem ajtót nyitni,igaz?-teszem fel a költői kérdést.-Egy perc és jövök.-a szobán áthaladva végigtekintek a jelenlevőkön,de hirtelen egyik invitált hiányát sem vélem felfedezni. Plusz,előre senki sem szólt,hogy lesz,aki késve ér ide.
Sietősen kapom magamra a kabátomat,hogy az ajtó kirongyolva ellépdeljek a kertkapuig. Még közeledve sem hallom az érkezőket,ami pedig szokatlan,a társaságainkra nem igazán jellemző a szótlanság...
Elérve a kaput sietősen kinyitom azt,majd végigpillantok a jövevényen. Meglepettségemben tágra nyílt szemekkel buggyan ki belőlem a gyermeteg,és nem túl udvarias kérdés.
-Te meg...mit keresel itt?

/TaeHyung szemszög/
-Gyerünk,már csak néhány lépés.-biztatja a legidősebb részben magát,részben pedig a rajta és Jiminen csimpaszkodó fiút.
-Cseszdmeg,HoSeok,te híztál...-forgatja a szemeit a másik fiú,mire a megszólított halk kuncogást hallat.
-Nem ettem sokat...csak ittam,Jiminnie.-közli bárgyún vigyorogva.
Ellépve mellőlük az ajtóhoz lépdelek,majd a kilincset lenyomva megállapítom,hogy továbbra is csukva van. Előhalászom a zsebemből az eltűnt helyett kézbe kapott kulcsot,majd elmosolyodva a mögém érő szerencsétlenkedőket hallgatva,elfordítom a kulcsot a zárban.

/NamJoon szemszög/
Pár pillanatig meredten bámulom,majd a fejemhez kapva sűrű szabadkozásba kezdek.
-Ne haragudj,én csak nem tudtam,hogy te is jössz,meg hogy így később és én csak megle...
Fejrázásával belém folytja a szót,én pedig tátva maradt szájjal hallgatom a félbeszakításra okot adó kérdést.
-Itt van a bátyám?

18.fejezet.:"Szívesség"

/JungKook szemszög/

Az én hibám.Én bizonygattam neki,hogy nem lesz baj és jól fogja érezni magát...pedig láttam rajta,hogy aggasztja az eljövetel,és mégis.

-Ne gondolj előre a legrosszabbra,és...ne hibáztasd magadat.-Rinie hangja kirángat önmarcangoló eszméim közül,és fáradt félmosolyt küldök az irányába. Szavak nélkül is olvas a gondolataimban.

-Az én felelősségem vigyázni rá.-felelem.Valóban,egészen az anyáéktól való eljövetel óta felelek a húgom biztonságáért és épségéért. És akármennyire örülök neki,hogy kezdte lebontani a zárkózottság falait,elkeserít,hogy pont TaeHyung irányába hajlamos ilyesmire;ezzel ugyanis többszörösére növeli a vállamat nyomó teher súlyát.
-Szóval...a többiek elkezdték keresni DaeHyunt,és gondoltuk jobb lenne,ha értesítenénk titeket is.-fejezi be egy szuszra a mellettünk toporgó Jimin a történtek lényegét.
-Köszi,hogy szóltál.-biccentek hálásan a srác felé.

-Most mit fogsz csinálni?
-Mit csinálhatnék?-nevetek fel kínosan,miközben egyik kezemmel a hajamba túrok.-Imádkozom,hogy ne legyen késő mire megtaláljuk,és segítek...-a rajtunk kívül még idekint tartózkodó lézengőket megkerülő,és haladós léptekkel közeledő NamJoonékat megpillantva idegesen a hajamba túrok. Egyrészt,mert ezek szerint még nem akadtak a JungGira veszélyt jelentő személy nyomára,másrészt pedig,mert nem tudom eldönteni,hogy megköszönjem e Taenek,amiért így aggódik érte,vagy egyszerűen leüssem. Végtére is,egy bizonyos fokon az egész az ő hibája.

-Az emeleten nincs.-közli sóhajtva YoonGi.
-És JungGi?-kérdezek vissza növekvő aggódással.
-Őt sem láttuk.-vágja rá TaeHyung,de nem kerüli el a figyelmemet,hogy kijelentése közben nem néz a szemembe. Tudja,hogy okolhatnám őt mindenért. Csak és kizárólag a húgom és Rin kedvéért,de nem fogok hangot adni ennek.
-Próbáltátok már felhívni?-Rinie ártatlan kérdésére mindannyian megütköző fejjel reagálunk. Nevetséges,de ez az egyértelmű opció eddig nem fordult meg senki fejében. Hiába,ilyen helyzetekben mindenre gondol az ember,kivéve azt,ami kézenfekvő és logikus lenne.

.Az ötlettel előrukkoló barátnőm felsóhajt,majd ajkát beharapva hívást indít és füléhez emeli a mobilt. Kicsöng.

/JungGi szemszög/

A különböző szerveimet érő ütések egyesével,fokozatosan ölik ki belőlem a reményt. A reményt,amiből a "régi" énem már mindet elvesztette volna,hosszú percekkel ezelőtt. Nem tudok optimistaként gondolkodni. Kis termetű vagyok,gyenge testalkattal,mostanra pedig már erőm se lenne visszaütni. Ha abban sem bízhatok,hogy valaki a keresésemre indult,akkor el kell terelnem a figyelmét valamivel,hogy esélyem legyen a szobából való kijutásra.
Persze. Kitalálni könnyű. Ahogy azonban-a padlóról,magamat összehúzva és így védve-felnézek eszelős tekintetű támadómra,nem sok esélyt látok a tervem végrehajtására. Nem úgy látszik,hogy bármelyik pillanatban felhagyna a kínzásommal,ok nélkül legalábbis biztosan nem.
Lehunyom nehezedő szemhéjamat,ahogy DaeHyun a bordáim közé talál. Már nem érzem a fájdalmat,egyszerűen belefáradtam az ellenállásba.
Néhány pillanattal később felcsendül a csengőhangom,történetesen a nemrég zsebemből kicsúszott mobilom irányából.
A kijelzőn megjelenő feliratot is tisztán ki tudom venni:Rinie keres.
Ezek szerint észrevehették a hiányomat. A pillanatnyi örömömet hamar letöri a fiú,ugyanis egy nem épp gyengéd mozdulattal elrúgja a közelemből a készüléket. A kedvenceim között szereplő dal nem sokkal később el is hallgat,ő pedig elégedett arckifejezéssel folytatja befejezetlen műveletét.
-Ne aggódj,túléli,ha most nem tudsz neki válaszolni,akármit is szeretett volna.-álszentségétől a hideg futkos a hátamon. Ki gondolta volna,hogy azok a dús ajkak ilyen szavakat tartogatnak még számomra...
Következő lépésként a karomnál megragadva ránt fel a padlóról.
-Nagyon ajánlom,hogy ne próbálkozz semmivel.-fenyegetésének erejét növeli metsző pillantásaival,én pedig nem tudok mit felelni,lesütöm a szememet.-Hm.JiHyun sem válaszolt nekem soha,amikor arról kérdeztem,mi történt.-halkabban beszél,ez azonban inkább aggaszt,mint megnyugtat.-Folyton próbáltam kiszedni belőle...Előtte mindent,mindent megbeszéltünk egymással,érted? Végül mégis a szemtanúk vallomásai alapján kellett összeraknom a képet. Szerencsére ezek alapján is tudom prezentálni számodra az őt ért dolgokat.-elvigyorodik,hófehér fogai kísértetiesen csillannak meg a félhomályban. Az est leszálltával csökken a világítás a helységben,és az eső beszűrődő hangja is elhal. Nem nyomja már el a szívem zakatolását,s a ziháló légzésemet sem.

DaeHyun ismét a falnak taszít,majd egyik kezével megakadályozza,hogy visszarogyjak az iménti pozíciómba.
-Nemnem,JungGi,most nagyon kell figyelned,hogy megértsd,mi vár arra,aki nem hagyja magára TaeHyungot. A történet azon oldalát biztosan hallottad,hogy "szegényke"hónapokig pszichiáterhez járt...Ezzel szemben én szemtanúja vagyok annak,hogy JiHyun a mai napig minden reggelét egy kibaszott maréknyi pirulával kénytelen kezdeni,hogy hasonlíthasson az idegállapota egy normál emberére. Teljesen maga alatt van,érted?! És az a rohadék még a rendőrségen sem volt képes megindokolni,miért okozott fájdalmat annak,akit elvileg szeretett...-utolsó szavát nyomatékosítva szűri fogai között.
-Engedj el...-suttogásra emlékeztető hangokat vagyok képes csak kipréselni magamból,és bekönnyesedett szemekkel pillantok fel rá. Fáj a karom,ahol egy kézzel,erősen szorítva tartja egész súlyomat;és fáj minden egyes porcikám,amelyet elért valamelyik ütése vagy rúgása. Figyelmen kívül hagyva folytatja mondandóját.
-Milyen kár,hogy neked már nincs esélyed dönteni abban,mellette maradsz e vagy sem...Hiszen abban a pillanatban,amint kapcsolatba kerültél vele,eldőlt,ki lesz a tettei áldozata. Tudod,ha a húgát bántom,az olyan...snassz. Jobb szeretem a frappáns megoldásokat.-tovább fecseg,ez pedig talán még kínzóbb is,mintha fizikailag okozna több sérülést.

-Végül is szívességet teszek neked.-El akarok menni.-Megelőzöm azt,hogy bántasson,azzal,hogy hamarabb megteszem.-Haza.-Sőt,még kegyesebb is vagyok nála. -Akár anyáéknál is megfelelne. 
És hogy ezt bizonyítsam is,megengedem,hogy később köszönd meg.-Még ott is jobb lenne,mint itt és most lenni...


/Jin szemszög/
-Hyuung,éhes vagyok!-harsan a nyafogós hang a kanapé másik ülőhelyéről.
-Ne egyél most,Nam megöl,ha telehányod a nappaliját.-kis gondolkodás után újabb panasz érkezik részeg barátomtól.
-Hyuung,szomjas vagyok!
-Persze,mert az alkohol elvonja a vizet a szervezetedből. Ne igyál most,majd később,ha ez benned marad.-elszomorodva biccent egyet,majd a szesztől bárgyú tekintetével végigvizslat.Feszélyez a helyzet,hogy nem segíthetek a többieknek,helyette itt kell ülnöm és ügyelni erre az idiótára.
-Hyuung...
-Mi van?!-fordulok felé a kelleténél kicsit erősebb éllel a hangomban,amit rögtön meg is bánok.-Ne haragudj,csak kicsit ideges vagyok.-sóhajtok.
-Hyuung...-sírásra görbülő szája miatt elszégyenlem magamat,és sietve közbeszólok.
-Mondd csak,mit szeretnél.
-Álmos vagyok,hyung.-közli kisfiús hangon HoSeok,én pedig sóhajtva veregetem meg a vállát.
-Amint erre járnak NamJoonék megkérdezzük,hogy felmehetsz e a szobájába ledőlni. Erre jellegzetes vigyorával,bár kicsit ittas mozdulattal bólint,nem sokkal később pedig a *Gwiyomi dal előadásába kezd nagy lelkesedéssel.
-Siethetnének már.-mormogom halkan ügyelve rá,hogy HoSeok véletlenül se hallhassa meg,és kezeimbe temetem az arcomat.


*Gwiyomi dal: a népszerű"cuki" dal,aranyos hangon énekelendő rövid kis szösszenet,hozzá tartozó kézmozdulatokkal

17.fejezet.:Áldozat

/TaeHyung szemszög/
A kis társaságunk többi részét egész gyorsan megtaláljuk a földszinti tömegben,és szerencsére úgy tűnik,hogy HoSeokot kivéve mindenki használható állapotban maradt.

Idegesen elhadarom Namnak a történteket-ignorálva,hogy a mellettem dülöngélő barátunk enyhe összeszedetlenséggel próbálja utánozni GD részét a kedvenc Bigbang számából-,aki néhány másodperc hallgatás után a kezébe is veszi az irányítást.

-Jimin,te keresd meg Kookot és Rint,ha jól emlékszem a kertbe indultak,de lehetőleg ne hozd rájuk a szívbajt,mindez csak elővigyázatosság...-tekintete a legidősebbre vándorol.-Rád bízhatom HoSeokot?

-Persze.-biccent Jin,majd el is slisszol vele a kanapék felé,hogy egy helyben maradjon,mielőtt kicsit kellemetlen formában köszönnének vissza a mostanában fogyasztott dolgai.

-Oké,szóval DaeHyunt...

-Még józanul látta utoljára az emeletre indulni.-fejezi be a mondatot YoonGi,miközben az információt szolgáltató,távolodó srác után pillant.

-Akkor először ott keressük.-jelenti ki Nam,én pedig határozott bólintással sarkon is fordulok. Kezd nagyon elegem lenni a percekig tartó tétlenségből.

/JungGi szemszög/
Nem ez az első alkalom,hogy megérzek egy öklöt csattanni az arcomon. Sőt. Mégis,a figyelmetlenségemnek hála meglepetésként érő ütés vörös nyomának minden négyzetmillimétere égni kezd.
-Fáj?-kérdezi DaeHyun arcán kaján vigyorral,mire dacos szorításba vonom ajkaimat. Nem adom meg neki azt az örömet,hogy kimutatom. Helyette a falhoz hátrálok,és megtámasztom a hátamat.
-Ne aggódj,lesz még,úgyhogy sírhatsz később is.-legyint eszelős tekintet kíséretében.
Az agyamban ezernyi érzelem és gondolat cikázik. Düh,félelem,kétségbeesés,mind köztük van. Valamint sajnálat. Igen,ez is.
Sajnálat,de nem magam iránt. A fölém magasodó,öklét masszírozó fiúhoz irányul ez. Könnyebb azt mondani,"beleőrültem",feladni,másokat hibáztatni magad helyett,majd ész nélküli bosszút állni. Ami viszont a legfontosabb,és amivel valószínűleg még nincs tisztában,hogy a bosszú nem tünteti el a bűntudatot. Ezért sajnálom.
-Igazából a saját hibádnak érzed a történteket,igaz?-szólalok meg halkan,mire fejét kicsit elbillentve kuncogni kezd.
-Egyetlen ütéstől elment az eszed,aranyom?-nem számítottam más reakcióra,mégsem tudom állni a tekintetét. Nincs elég bátorságom ahhoz sem,hogy szökni próbáljak. Az utóbbi időkben elnyomott szorongásom jelen helyzetemben visszatér egy rég tapasztalt szintre.Megszólalni meg mertem,de moccanni már nem ilyen egyszerű. De talán nincs is rá szükség.-Szóval,miután ráijesztett egy ütéssel,JiHyun elmondása szerint valahogy így leterítette a földre...-térdét villámgyorsan a bordáim felé lendíti,és zavartalanul folytatja mondandóját,miközben én hangtalanul összerogyok a rúgás hatására.-Ja,a legjobb részt még nem is meséltem ezzel a kis akcióval kapcsolatban.-bár pillangókat látok,és jelen esetben nem olyan értelemben,mint az utóbbi hetekben,túlságosan kíváncsi vagyok ahhoz,hogy hagyjam veszni az eszméletemet;így bár kicsit kábán,de hegyezem a fülemet.-Nekem hála akár meg is utálhatod a drágalátos TaeHyungodat,amiért te lettél a tettei áldozata. Feltéve persze,ha sikerül a sebeid mennyiségét fordított arányosságba állítanom az iránta táplált érzelmeiddel...De ne aggódj. Ezt garantálom.

/TaeHyung szemszög/
Kettesével szedem a lépcsőfokokat,majd várok néhány másodpercet,míg utolérnek,végül így,hárman indulunk meg a folyosón. Az összes szobát üresen és nyitva találjuk,egyetlen egy kivételével.
-Mikor csuktad ezt be?-nézek a ház tulajdonosára,aki közömbösen vállat von.
-Nem emlékszem már.
-Ezek szerint volt annyi eszed,hogy a saját hálódat a biztonság kedvéért bezárd még a buli előtt.-osztja meg velünk valószínű teóriáját YoonGi,mire felsóhajtok.
-Sanszos...akkor merre keressük tovább azt a rohadékot?
-Először is nézzünk körbe a kertben is,na meg Jimint sem ártana összeszedni...-sorolja Nam,így kelletlenül és rossz előérzettel,de a többiek példáját követve én is ellépek a bezárt ajtótól.

16.fejezet.:Bosszú

/TaeHyung szemszög/

Elgondolkozva helyezem át súlyomat a korláton megtámasztott egyik könyökömről a másikra,majd meghúzom az erkélyre is magammal hozott poharam enyhén alkoholos tartalmát. Elfintorodom. A fanyarkás ízt talán a belehulló egy-két esőcsepp teszi érezhetőbbé,vagy egyszerűen csak a hangulatom befolyásolja az érzékelésemet... Ki tudja.
Nem tudom rávenni magamat,hogy felejtésig igyak. Talán mert nem akarom,hogy bármi olyat tegyek bárkivel,amit később megbánnék,vagy mert nem akarok felejteni. Ki tudja.
Tudni akarom,hogy van. Tudni akarom,sírt e;megijedt e tőlem,amiért betörtem az üveget,esetleg soha többet nem akar látni,belefáradt a hülye viselkedésembe. Ki tudja.

Sok mindenre lennék kíváncsi,mégis csak percek óta a korlátot támasztva tűröm a homlokomon végigcsurgó rakoncátlan cseppeket,és szinte földbe gyökerezett lábbal,elmerengve bámulom az éjszakai Szöült,amelyre páratlan kilátásom nyílik.

-Egyedül vagy?-a mögöttem felcsendülő meglepett hang hatására összerezzenek.

-Kivel lennék?-kérdezek vissza a mellém támaszkodó YoonGi tekintetét kerülve,majd felsóhajtok.

A feleletet elnyomja az ajtóban megtorpanó HoSeok harsány,soju-boldog hangja.

-Srácok,nem most kéne megejteni a havi fürdést.-majd lelkesen integetni kezd,hogy vonuljunk vissza az ismét felerősödő zápor elől a ház falai közé.

-Pedig a saját szememmel láttam,hogy JungGi elindult az emeletre...-ismétli válaszát homlokráncolva az iménti,pár másodperces kintléttől is didergő fiú,szavai pedig ezúttal el is jutnak a fülemig. Az ajkain kiejtett név egyszerre hat rám áramütésként és józanító szellőként,amely eltávolítja az alkohol okozta ködöt a tudatomból.

-Miért felejtettétek el említeni azt az aprócska tényt,hogy itt van?-ripakodok rájuk vizes hajamba túrva.

-Feltehetőleg épp a telefonod buzerálása kötött le,de elhangzott a jelenlétedben is ez az "aprócska tény".-reagál hasonló éllel a hangjában YoonGi.-HoSeok rávette,hogy eljöjjön.

A megszólított heves bólogatással helyeselni kezd.

-Ha már itt tartunk,te nem tudod merre van?

-Én csak DaeHyunt láttam a lépcsőfordulóban eltűnni,de az még jóval korábban volt.-kuncog az ittas barátunk.

-D-DaeHyun...ő mégis mi a francot keres itt?!-érzem,hogy a légzésem felgyorsul.

-Meghívtam őt is,pont JungGi előtt hívtam fel.-felel a fiú,látszik,hogy fel sem fogja,mi történik körülötte.

-De mégis minek kellett,hogy itt legyen?-sziszegem idegesen.

-A barátunk.-feleli vállvonogatva,én pedig reflexből a folyosó falához taszítom,és arcához közelebb hajolva folytatom mondandómat.

-Volt...A barátunk VOLT,míg el nem basztam a húga életét!

-Nyugavér,haver,nincs gáz.-vigyorog a képembe HoSeok. Nem sok hiányzik hozzá,hogy behúzzak egyet neki. Fogalma sincs arról,valójában milyen őrültségekre képes az a srác. JiHyun nem neki mesélt arról,hogy a bátyja egyszer megfenyegette az anyjukat,hogy a saját húgára piócaként tapadt és nem hagyott neki semmi szabad életteret...

-Tae.-YoonGi hűvös tenyerét a vállamra helyezi,majd lassan lefejti ujjaim részeg hyungom pólójáról.

-Ha DaeHyun itt van,akkor készül valamire. Ok nélkül nem csinál soha semmit,és mi van ha...-szemforgatása megállásra késztet értelmetlen hadarásomban.


/JungGi szemszög/

"Azt akarom,hogy tanuljon a tettei következményeiből."-a fejemben visszhangzik az utolsó mondata,a pulzusom az egekben jár és a vadásszal farkasszemet néző őz félelmével pillantok fel rá.
-Csak nem félsz?-a vigyornak induló gesztusa lassan vicsorba fordul,ahogy tovább kémleli az arcomat. Nem felelek,ő pedig néhány másodperc után nyugtázza.-Jól teszed.
-Mire készülsz?-végül én töröm meg remegő hangon a csendet,amely kezdett idegőrlővé válni.
-Mondtam...pontosan ugyanazt fogod kapni,amit ő tett JiHyunnal.-a név tulajdonosa nyilván a húga.JiHyun...a lány,akit Tae szeretett,mégis bántott.-Mert tudod,mielőtt találkoztak volna,nekem jó kapcsolatom volt a húgommal. Aztán jött ő.-leül mellém az ágyra,én pedig ösztönösen odébb húzódom.-Mikor randizgatni kezdtek,egyre kevesebb időt tölthettem vele. Végül teljesen összenőttek. Aztán pedig,miután JiHyun beleunt a dologba,és TaeHyung a többszöri feljelentéssel való riogatás után sem állt le...ott az utcán,elcsattant az első ütés.-hangja fenyegetően cseng,én pedig túl későn érzékelem,hogy szavai mellé az irányomba lendíti ökölbe szorított kezét.

/TaeHyung szemszög/
-Ne parázz előre meg nem történt dolgokon. Namékkal együtt megkeressük és szemmel tartjuk az este hátralevő részében,hogy esélyt se adjunk neki.
-Mire?-kotyog közbe HoSeok.
-Hogy megvalósítsa,amire készül. Persze,feltéve ha tényleg rossz szándékkal jött ide,és...
-Bosszút akar állni.-fojtom belé a szót határozottan,és elindulok a lépcsőhöz visszavezető folyosón,hogy összeszedjük NamJoonékat,mielőtt még késő lenne.

15.fejezet.:Következmény

Legszívesebben megszólítanám,valahogy kipréselném az ajkaim között a nevet:Tae;talán meghallana,hiszen csak pár lépésnyire van...
Nem megy. Gépies mozdulattal balra fordítom a fejemet,de így sem látom tisztán a mögöttem álló alakot.
-Kit keres...-suttogom,ám a fiú kezét a számra tapasztja,és egy pillantással belém fojtja a kérdésem további részét. Nem tudom megmagyarázni,miért félek. Hiszen nem is ismerem. Miért akarna rosszat nekem?
Másik kezével megragadja a csuklómat,majd így kordában tartva visszarángat a folyosóra,végül áthaladva rajta,benyit az egyik szobába és azonnal elenged,hogy az ajtó elé állva elvágja az egyetlen utat,amely a szabadulásomhoz vezethetne.
-Maradj csendben.-néz rám ugyanazzal a metsző tekintettel és a földre ül,majd hátát nekidönti a fehérre festet ajtónak.
A szobában esti homály uralkodik,csak az utcáról beszűrődő lámpák szolgálnak félszeg fényforrásként. Alaposabban szemügyre veszem a velem szemben elhelyezkedő ismeretlent,miközben helyet foglalok az ágy szélén;amely,mint minden más berendezési tárgy a helységben,teljes mértékben illeszkedik a ház többi részének(és tulajdonosának)stílusához.
A legjellegzetesebbek rajta talán sötét íriszei és a dús ajkai. Ezekben sem vélek felfedezni semmi ismerőset. Biztos vagyok benne,hogy ez alkalommal látom életemben először.
-Mit akarsz tőlem?-kérdezem halkan. Nem merek erőteljesebb hangon felszólalni,ahhoz túlságosan megijesztett már.
Egyenesen a szemeimbe néz,de nem válaszol.Felsóhajtok,és inkább az ablak irányába bámulok.

Odakint megint erősödni kezd az eső zuhogása. Vajon Tae mikor jön fog bejönni az erkélyről?
Bár olyan felesleges ezen agyalnom. Úgysem nyitna be csak úgy ide,én pedig nem vagyok elég bátor ahhoz,hogy akkora zajt csapjak,amivel felkelthetném a figyelmét.
-Mikor mehetek ki innen?-kérdezem a lehető legközömbösebb hangon a fiútól,aki ezt figyelmen kívül hagyva kérdez vissza.
-Tudod te pontosan,hogy mit csinált TaeHyung?
-Pontosan nem,de...
-Nem,ugye?! Csak azt tudod,hogy utána mi történt vele. Pszichiáter kezelte. Szegény.-minden szavából süt az undor és a megvetés,amitől kiráz a hideg. Eddigi félelemmel kevert értetlenségem mellé most unszimpátia is társul a fiú irányába közvetítve.
-Nem érdekel mit csinált.-jelentem ki határozottan,most először. Nem is tudom,eddig ezt miért nem mertem kimondani. Egy ideje már megfogalmazódott bennem,de talán a lehetőség hiányából adódóan csak egy kósza gondolatként motoszkált a fejemben.
-Nem?-a hisztérikusság éle egyértelműen kivehető a reakciójában,miközben talpra áll és elém lépdel,szemében visszaverődik az a hangyányi fény.-Érdekelne,ha tudnád,mi lett azzal a lánnyal,akit tönkretett.
-Ki vagy te?-ajkamat beharapva várok a válaszra.
-Mit számít az most?-hajol közelebb az arcomhoz.
-Hogy hívnak?-kontrázok tőlem nem megszokott elszántsággal. Félek,a térdeim lassan remegni kezdenek,de a kíváncsiságom jelenleg felülmúl minden gátlást.
-DaeHyun.
-És mit akarsz tőlem?
-Tőled,JungGi,az égvilágon semmit.-megrémít azzal,hogy mondandóját kiegészíti a nevemmel is.-Azt akarom,hogy a drágalátos hősszerelmes megtapasztalja,milyen érzés,ha az szenved,aki a világon a legfontosabb az ember számára. Azt akarom,hogy tanuljon a tettei következményeiből.-szűri szavait ajkain keresztül,majd ijedt arcomat fürkészve diadalittasan elvigyorodik.

14.fejezet:Eső

Már akkor bánom az egészet,mikor a vezető pozícióját elfoglaló bátyám,és a nem sokkal korábban érkező Rinie mögé beülök a jármű hátsó ülésére.
Hányingerrel küszködöm;felfordul a gyomrom,ahogy végigpörögnek az este kimenetelének lehetőségei a fejemben.
-Indulhatunk?-kérdezi vidáman Kook,majd a visszapillantóban kezdi fürkészni falfehér ábrázatomat.-Jól fogod érezni magad,hidd el.
-Ühüm.-biccentek,majd tekintetem elszakítva róluk inkább kibámulok az ablakon.
Útnak indulunk,én pedig lemondó sóhajjal konstatálom,hogy tényleg el kell mennem. Nem mintha ne lenne kedvem találkozni a srácokkal. Egész egyszerűen rossz megérzésem van ezzel kapcsolatban.

Az eső haragos kopogással ostorozza a kocsi felületét,én pedig Kook cifra véleményét hallgatom ezzel a "kellemes" meglepetéssel kapcsolatban.
Szerencsére ennek ellenére is egészen gyorsan elérünk Nam magasan fekvő házához,amely pontosan úgy fest,ahogy képzeltem.
Kívül a fekete és a fehér dominál rajta,valamint a letisztultság,amely egyébként a fiú jellemét is tükrözi. Rin elmondása szerint egész gimnáziumban gyűjtött a házra,és mióta tavaly beköltözött,mint felnőtt és teljes jogú tulajdonos,egészen a saját ízlésére formálta. Nem mellesleg pedig azóta a társaság legtöbb összejövetelét ide szervezik.
Az autó leparkolása után a bejárat felé vesszük az irányt,ahol a házigazda fogad minket széles vigyorral,kezet fog JungKookkal(ahogy látom nem ez az első találkozásuk,nyilván már összefutottak),majd átvezet a kerten a ház ajtajáig.
-Már egész sokan vagyunk,ennyi új arc között képtelenség lesz unatkoznotok.-kuncog NamJoon,ahogy átvezet minket az előtéren,hogy a kabátjainktól megszabadulva tovább indulhassunk a zavarbaejtően tágas nappaliba.
A mondata szöget üt a fejemben annak ellenére,hogy HoSeok is említette a hívása alkalmával. A szobába belépve összeszorul a gyomrom. Az a "pár haver" ugyanis,akik számomra ismeretlenek,enyhén gyenge kifejezés volt. Az 5 fiún,és a bátyámék párosán kívül konkrétan még vagy 40 idegennel kerülök egy légtérbe az este hátralevő részére. Ajkamat beharapva sütöm le a szememet,hogy ne kelljen elkapnom egy rám szegeződő szempár pillantását se,és inkább a "mag"-hoz csapódva ereszkedem le az egyik fehér bőrkanapéra. Az ő látványuk mindenképp megnyugtat.
-Hozhatok esetleg valamit enni vagy inni?-hajol közelebb kedvesen Jin,hogy a hangfalakból szóló,egyébként ízlésemre való hangos zene ellenére is tisztán halljon.
-Nem kérek semmit,köszi.-a lebiggyesztett ajkas reakciójára kiegészítem a mondatomat egy jól sikerült álmosollyal is.
-Majd kap az enyémből.-nyújt felém vigyorogva Jimin egy egész üveg sojut,én pedig csak pislogok rá.

-Nem kéne.-sóhajt YoonGi,majd kikapva az alkoholt barátja kezéből,nagyot kortyol belőle.

-Srácok,vigyázzatok rá. Még kiskorú.-figyelmezteti őket a bátyám,majd átkarolva a felnevető Rint értetlenül kérdezi tőle:-Mi az?

-Ezek szerint nekem se szabad?
-Egyidősek vagytok,úgyhogy eltaláltad. Csak rád majd én vigyázok.-rendezi le aranyosan Kook,majd el is húzza barátnőjét egy táncoló csapat felé.
-Undorítóan boldogok.-nyögi fájdalmas arckifejezéssel Jimin,a legidősebb persze vállon bokszolja jutalmul.
-Hé megérdemlik.
-Ahogyan te is,hogy a szoknyapecér viselkedésednek hála egyedül töltsd az estét,a kibaszott üveged társaságában.-teszi hozzá a mellé ereszkedő NamJoon,mire az izmos srác tekintete felém vándorol.
-Nem feltétlen...
-Eszedbe ne jusson.-hűti le egy metsző pillantás kíséretében YoonGi,majd megenyhülten fordul hozzám:-JungGi szíve amúgy is másé,igazam van?
-Öhm...a-azt hiszem.-felelek elvörösödve,és az ölembe bámulok.
A többiek ismét szóba elegyednek,ejtve a témát,ám az imént védelmemre kelő fiú a fülemhez hajolva suttogni kezd.
-Az erkélyen...Az emeleten rögtön balra,a kétszárnyas ajtó a folyosó végén.
-TaeHyung...itt van?-kérdezek vissza remegő hangom,miközben a torkomban öklömnyi gombóc keletkezik.
Kedvesen a lépcső irányába biccent,én pedig gondolkodás nélkül indulok fel a fokokon. A pulzusom folyamatosan emelkedik,ahogy haladok,ezzel ellentétben pedig csökken a zaj és a tömeg körülöttem.

Az említett irányba megteszem hangtalan lépéseimet,majd a tágra nyitott ajtóban megtorpanok. Nem merek lépni,és egyre csak azon agyalok,mit is kéne mondanom neki,mikor megpillantom az ismerős alakot a korlátnak támaszkodva,ahogy csendben ázva a lábai alatt elterülő várost pásztázza;ezzel egy időben pedig megérzem valaki forró leheletét a nyakamon.