17.fejezet.:Áldozat

/TaeHyung szemszög/
A kis társaságunk többi részét egész gyorsan megtaláljuk a földszinti tömegben,és szerencsére úgy tűnik,hogy HoSeokot kivéve mindenki használható állapotban maradt.

Idegesen elhadarom Namnak a történteket-ignorálva,hogy a mellettem dülöngélő barátunk enyhe összeszedetlenséggel próbálja utánozni GD részét a kedvenc Bigbang számából-,aki néhány másodperc hallgatás után a kezébe is veszi az irányítást.

-Jimin,te keresd meg Kookot és Rint,ha jól emlékszem a kertbe indultak,de lehetőleg ne hozd rájuk a szívbajt,mindez csak elővigyázatosság...-tekintete a legidősebbre vándorol.-Rád bízhatom HoSeokot?

-Persze.-biccent Jin,majd el is slisszol vele a kanapék felé,hogy egy helyben maradjon,mielőtt kicsit kellemetlen formában köszönnének vissza a mostanában fogyasztott dolgai.

-Oké,szóval DaeHyunt...

-Még józanul látta utoljára az emeletre indulni.-fejezi be a mondatot YoonGi,miközben az információt szolgáltató,távolodó srác után pillant.

-Akkor először ott keressük.-jelenti ki Nam,én pedig határozott bólintással sarkon is fordulok. Kezd nagyon elegem lenni a percekig tartó tétlenségből.

/JungGi szemszög/
Nem ez az első alkalom,hogy megérzek egy öklöt csattanni az arcomon. Sőt. Mégis,a figyelmetlenségemnek hála meglepetésként érő ütés vörös nyomának minden négyzetmillimétere égni kezd.
-Fáj?-kérdezi DaeHyun arcán kaján vigyorral,mire dacos szorításba vonom ajkaimat. Nem adom meg neki azt az örömet,hogy kimutatom. Helyette a falhoz hátrálok,és megtámasztom a hátamat.
-Ne aggódj,lesz még,úgyhogy sírhatsz később is.-legyint eszelős tekintet kíséretében.
Az agyamban ezernyi érzelem és gondolat cikázik. Düh,félelem,kétségbeesés,mind köztük van. Valamint sajnálat. Igen,ez is.
Sajnálat,de nem magam iránt. A fölém magasodó,öklét masszírozó fiúhoz irányul ez. Könnyebb azt mondani,"beleőrültem",feladni,másokat hibáztatni magad helyett,majd ész nélküli bosszút állni. Ami viszont a legfontosabb,és amivel valószínűleg még nincs tisztában,hogy a bosszú nem tünteti el a bűntudatot. Ezért sajnálom.
-Igazából a saját hibádnak érzed a történteket,igaz?-szólalok meg halkan,mire fejét kicsit elbillentve kuncogni kezd.
-Egyetlen ütéstől elment az eszed,aranyom?-nem számítottam más reakcióra,mégsem tudom állni a tekintetét. Nincs elég bátorságom ahhoz sem,hogy szökni próbáljak. Az utóbbi időkben elnyomott szorongásom jelen helyzetemben visszatér egy rég tapasztalt szintre.Megszólalni meg mertem,de moccanni már nem ilyen egyszerű. De talán nincs is rá szükség.-Szóval,miután ráijesztett egy ütéssel,JiHyun elmondása szerint valahogy így leterítette a földre...-térdét villámgyorsan a bordáim felé lendíti,és zavartalanul folytatja mondandóját,miközben én hangtalanul összerogyok a rúgás hatására.-Ja,a legjobb részt még nem is meséltem ezzel a kis akcióval kapcsolatban.-bár pillangókat látok,és jelen esetben nem olyan értelemben,mint az utóbbi hetekben,túlságosan kíváncsi vagyok ahhoz,hogy hagyjam veszni az eszméletemet;így bár kicsit kábán,de hegyezem a fülemet.-Nekem hála akár meg is utálhatod a drágalátos TaeHyungodat,amiért te lettél a tettei áldozata. Feltéve persze,ha sikerül a sebeid mennyiségét fordított arányosságba állítanom az iránta táplált érzelmeiddel...De ne aggódj. Ezt garantálom.

/TaeHyung szemszög/
Kettesével szedem a lépcsőfokokat,majd várok néhány másodpercet,míg utolérnek,végül így,hárman indulunk meg a folyosón. Az összes szobát üresen és nyitva találjuk,egyetlen egy kivételével.
-Mikor csuktad ezt be?-nézek a ház tulajdonosára,aki közömbösen vállat von.
-Nem emlékszem már.
-Ezek szerint volt annyi eszed,hogy a saját hálódat a biztonság kedvéért bezárd még a buli előtt.-osztja meg velünk valószínű teóriáját YoonGi,mire felsóhajtok.
-Sanszos...akkor merre keressük tovább azt a rohadékot?
-Először is nézzünk körbe a kertben is,na meg Jimint sem ártana összeszedni...-sorolja Nam,így kelletlenül és rossz előérzettel,de a többiek példáját követve én is ellépek a bezárt ajtótól.