5.fejezet:Engedetlenség

-Te meg kit hurcoltál ide?-kérdezi meglepetten egy álmos tekintetű srác,miután néhány másodperc elteltével mindannyiuknak szemet szúr a jelenlétünk.
-Ő itt JungGi.-vigyorog büszkén MinRin,mintha valami szerzemény lennék,akit sikeresen becsábított a vadak közé.
-Hm,friss hús.-lépked felénk egy feltűnően izmos karú ismeretlen,ezzel a kijelentésével pedig nevetséges módon még igazolja is az előbbi teóriámat.
-Nyughass,Jimin.-hűti le egy intéssel TaeHyung.-Én láttam meg először.-kaján arckifejezéssel vállon veregeti barátját,aki felvont szemöldökkel ugyan,de visszavonulót fúj.
-Holnapra még úgy sem kell tanulnunk.-folytatja Rin mosolyogva.-Én pedig áthívtam Kookot,szóval...
-Igazad van,senki sem szeret egyedül otthon maradni.-kacsint Tae,és nem kerüli el a figyelmemet,hogy húgát kivéve a csapat többi tagja milyen feszült figyelemmel követi a mozdulatait.

Csak kapkodom összevissza a fejemet,a belső vészharangom őrülten jelez,de semmi menekülési útvonal nem jut eszembe. Szívesen tölteném az időmet vele,de nem szabadna...
-Szerintem illene nekünk is bemutatkoznunk,mielőtt elrohan miattatok.-mosolyog egy,eddig a háttérben maradt tag,és udvariasan meghajol.-SeokJin vagyok,és ne kérdezd hogy ragadtam ebbe az idióta társaságba.

-Jimin.-biccent az imént már felszólaló.-És ne kérdezd,miért viseljük el ezt a vén csontot.-teszi hozzá,magasabb társára vigyorogva,aki reakcióként csak szemeit forgatja. Úgy látszik,belé jóval kevesebb harci kedv szorult.
-YoonGi vagyok.-következőként a kicsit fáradtnak látszó fordul felém,megvillantva egy édes vigyort.
-Én pedig HoSeok,a csapat reménye~.-zizeg a mellette álló fiú,ráadásként pedig megajándékoz egy gyors,de annál szorosabb öleléssel is,ami ellen esélyem sincs tiltakozni.
-Ne aggódj,először én is pedofilnak néztem,pedig egész egyszerűen egy falura elegendő életvidámság szorult belé.-magyarázza röhögve a sort záró tag.-NamJoon vagyok.-közli ezután lazán.
-Örültem a találkozásnak.-hajolok meg mindenkinek címezve a formalitást,majd feszengve egyenesedem fel újra. Nehezemre esik viszonozni azt a közvetlen hangsúlyt,amit ők tanúsítottak velem szemben.TaeHyung elköszönésképpen sorban lepacsizik mindegyikőjükkel.
-Okosan.-motyogja neki félhangosan az utolsóként bemutatkozó haverja. A tekintete komolyságot tükröz közben,és-bár általánosan túlreagálok mindent- ez aggasztani kezd. Kiérünk az épületből,majd sorban elhelyezkedünk a már ismerős,fekete autó ülésein. 

Rin a mobiljával babrál egész úton(egyszer izgatottan bejelenti,hogy a bátyám üzenete szerint nem sokára ő is odaér,egyenesen munkából érkezik),Tae csöppet sem biztonságos tempóval szeli az utakat,én pedig az ajkaimat szinte véresre harapdálva csak bámulok ki a jármű ablakán.
A kertvárosias környék egyik utcáján állunk meg pár perc elteltével,és a testvérek egy modern,emeletes családi ház felé invitálnak. Próbálom leplezni a lenyűgözöttségem belépve a tágas térbe,de Rin rám pillantva elneveti magát.
-Először Kooknak is hasonló volt a reakciója...
-Odafent leszünk.-hadarja a bátyja,majd magával is húz az emeletre,egyenesen a saját szobájába vezet.A helységben a zöld,fekete és fehér színek dominálnak,minden berendezés igazodik ehhez a színskálához. A földszinten látottakhoz hasonlóan tágas szoba,egyik falán hatalmas ablakkal.
-Hű.-pislogok megilletődve,összevetve ugyanis nem semmi a látvány.
-Ez lenne az én kis birodalmam.-vigyorog megszokott ezerfogas kiadással a mögém lépő srác,és hátulról átkarol,vállamra támasztja állát.-Örülök,hogy itt vagy.
Pedig nem volna szabad. Halványan mosolyogva keresem tekintetét,ezúttal nem frusztrál a közeledése,nem húzódom el az érintése elől. De én is örülök.

Az idill pillanatnak azonnal vége szakad,amint meghalljuk a bejárat irányából érkező lépéseket. JungKook.
-Ebből baj lesz.-bontakozom ki ijedten karjaiból,és ajkamat beharapva fordulok szembe vele.
-Mégis miért?-kérdezi megütközve,teljesen jogosan.
-A-azért,mert nekem megtil...-közelebb lép felém,én ösztönösen hátrálok,s elharapom a mondat végét.
-Nem lesz baj.-feleli,miközben egyik keze derekamra vándorol,lassan magához húz. Elvörösödve hajtom le a fejemet,de nincs lélekjelenlétem ellenkezni,titkon túlságosan is vágytam erre a mozdulatára. Szabad keze segítségével végig simít arcomon és megemelve sajátjába kényszeríti tekintetem,közelíteni kezd,majd...

-JungGi!-az ajtó kivágódásának zaja eltörpül Kook kiáltásának hangereje mellett. Kétségbeesetten figyelem,ahogy kezeit ökölbe szorítja,majd arcán végtelenül dühös kifejezéssel megindul felénk.