13.fejezet:Aggodalom

Szinte észrevétlenül suhanok át az álmok világába,a valóság szilárd talajára való visszatérés azonban nem megy ilyen könnyen. Álmos pillantással tekintek a csengőhangom lejásztó mobilomra,az első gondolatom persze Ő.
Csalódottságomat leplezve fogadom a hívást,amelyet TaeHyung helyett HoSeok kezdeményezett az irányomba.
-Sziaa.-hallom meg a jellegzetes,életvidám hangot,melynek hatására magam is elmosolyodom kissé.
-Szia,mi újság?
-A srácokkal szervezünk este egy kis összejövetelt,és jó lenne,ha te is jönnél. Lesz pár haverunk,akiket még nem ismersz,de remélem,emellett is számíthatunk a jelenlétedre.
-Öhm...-megdörzsölöm a szemeimet.-Nem is tudom...
-Naaa,JungGi~.-győzköd lelkesen.-Légyszi,tökre örülnénk mindannyian.
-Mindannyian?-kérdezek vissza óvatosan.
-Aham. Nam kért meg rá,hogy hívjalak fel;az ötlet YoonGitól származik;Jimin vigyorogva helyeselt rá,Jin hyung meg amúgy is szereti,ha több szájra készíthet nassolnivalót. Én meg tudod,hogy mindig örülök neked.-ahogy gondoltam. TaeHyungot nem említi.
-Köszi.-veszek fel vidámabb hangnemet. Tényleg rendes tőlük,hogy gondoltak rám.
-Na,nyolckor Naméknál?
-Nem tudom hol lakik.-vallom be kínosan megköszörülve a torkomat.
-Rin és a bátyád is jönnek,hárman csak ide fogtok találni.-kuncog.-Ők tudják a címet. Szóval?
-Ott leszek.-adom be a derekamat sóhajtva. Jó ég,pont ebben a hangulatban kell az életem első házibulija felől való izgulás is.
-Kiráály! Akkor este.-köszön el,majd megszakítom a hívást.
Ledobom a mobilom magam mellé és elgondolkozva lépkedek az ablakhoz. Már nyoma sincs az iménti álmosságomnak. Szokatlan is volt,hogy délután le tudtam pihenni,ha mindössze pár percre is. Ez csak akkor jellemző rám,ha beteg vagyok,vagy ha valami nagyon nyomaszt.
Jelen esetben egyértelműen az utóbbiról volt szó. Most pedig már nem csak Tae,de az estém kimenetele miatt is aggódhatok. Belegondolva nem volt a legjobb ötlet beleegyezni a dologba. De még mindig ez a kisebb gond.
Bárcsak tudnám,mi van Vele...

/TaeHyung szemszög/

Felesleges ezért sírnom,de nem tudom visszafojtani...Gyenge.
Ajkaim néma kiáltást formálnak,és a csempe hűs felülete sem képes ellensúlyozni az arcomon végiggördülő könnyek maró forróságát.Ordítani akarok,de nem tehetem,meghallanának... Gyáva. 
Azt hittem,Ő majd meghallgat,és nem hisz el mindent az igazság teljes tudata nélkül. Bár a helyében magam sem hinnék egy ilyen alaknak...Őrült.Ő nem tehet semmiről. Nekem kellett volna az elejétől kezdve tudatni vele,az én számból kellett volna hallania mindent két évvel ezelőttről és azt is,miért történt mindaz akkor.

-TaeTae?-kopogtat a fürdőszoba ajtaján YoonGi.-Mióta vagy itthon?
Kell néhány pillanat,mire összeszedem magamat annyira,hogy válaszolni tudjak.
-Pár perce,mindjárt megyek.
-Okés,akkor szólok Rinnek,hogy megvagy. Idegesnek tűnt,ugyan nem értem miért. Ja,meg a srácoknak,hogy várjanak meg minket. Nélkülem aztán el nem dönthetik,hogy mi legyen este...-sóhajtva konstatálom távolodó lépéseinek hangját,majd tekintetem a kezemre siklik,amellyel eddig az arcomat takartam. A saját vérem színezi vörösre,üvegszilánk azonban láthatóan nem fúródott a sebbe.
Feltápászkodom a padlón kuporgó helyzetemből,majd a mosdókagylóhoz lépek,és elkezdem lemosni róla az árulkodó folyadékot,majd az arcom következik,a könnyekkel kevert vértől való megszabadulással. Kár,hogy a víz nem tisztítja meg a tetteket is.
Végeztemmel a többieket rejtő nappali helyett a szobám felé indulok,hogy magamra vegyek egy hosszú pulcsit,amellyel könnyedén eltitkolhatom majd a kezemmel történteket.

-Merre jártál,te megveszekedett barom?-lép elém vészjósló tekintettel a húgom,mire vállat vonok.
-Mégis miért?-egészen jól megtanultam közömbösséget tettetni a pszichiáternél töltött beszélgetések alkalmával.
-JungGi kérdezte merre vagy,én meg azt hittem történt valami...-arcomat vizslatja.
-Nem. Semmi.-a nevét hallva összeszorul a gyomrom,de sikerül hihetően tartanom a szerepet,miközben ledobom magam a kanapéra,a fájó kezemet továbbra is takarva a ruhadarabbal,és előveszem a mobilomat.

Nem hallom meg HoSeok közleményét,miszerint pont beszélt vele és ő is jön este. Amint megpillantom a "nem fogadott hívás tőle:Giya" értesítést,összeszorított ajkakkal a képernyőre meredek,és minden mást kizárok.
Nem kereshetem többet. A legkevésbé akkor sérül,ha távol marad tőlem.
-Hívott valaki?-a mellém ereszkedő NamJoon hangjára összerezzenek,és a készüléket a zsebembe süllyesztve megrázom a fejemet.
-Senki.
Senki. Addig kell innom ma este,míg így nem emlékszem majd rá.