-Tudom,hogy már réges-rég ide kellett volna jönnöm,és nem a hátsó ajtón járkálni csak azért,mert te itt...-megakadok a kínos,hadarós szabadkozásban,amint karjaiba zár. Meglep,és egyből torkomra forr a szó. Pedig minden oka meglenne neheztelni,vagy legalábbis kérdőre vonni. Egyik kezemben a vásárolt dolgokat tartalmazó szatyor,a másikkal pedig a táskám szíját szorongatom. Most nagy erőfeszítésembe kerül,hogy egyiket se ejtsem el,csak szép lassan a lépcsőre engedjem,majd visszaöleljek. Végigsimítok széles hátán. Utálom.
Utálom,hogy minden gondolatomat elvágja az ilyen mozdulataival,és meg sem tudok szólalni. Utálom,hogy esélyem sincs tiltakozni ellene,és azt legfőképp utálom,hogy valamiért nem akarok. Utálom,hogy felelőtlen vagyok,amikor a közelemben van,és mégsem húzódom el.
-Már tudsz arról,mi történt két évvel ezelőtt,igaz?-kérdezi Tae,és lassan elenged,hogy aztán fürkésző tekintetével vizslathasson.
-Igen,de...-folytatnám,ám ismét félbeszakít.
-Őrültnek tartasz?-a hangja ismét valami szokatlant tükröz. Leginkább nyugtalansággal kevert agresszióval tudnám jellemezni.
-Nem.-nézek határozottan szemeibe. Felvonja egyik szemöldökét.-Nem hazudok.
-Értem...-tovább fürkészi arcomat,amitől kezdek zavarba jönni. Miért nem érzem magam megkönnyebbültnek most,hogy ezt kimondtam?
-Miért vagy itt?-én teszem fel a következő,és egyre kínosabb kérdést.
-Látni akartalak.-vonja meg a vállát félszegen mosolyogva.-És...úgy gondolom,hogy a miértje nélkül nem ismered az egész történetet.-teszi hozzá vonakodva.
-El fogod mondani...?-kicsit elhalkulok ahogy biccentését követően újból közelebb hajol,automatikusan hátrálnék de karjával már rutinosan akadályoz ebben. Elvigyorodik ijedt képemen.
-Nem csókolhatlak meg?
-M-még korai lenne.-elfordítom a fejemet hogy ne lássa,mennyire elvörösödtem. És megint,mintha képzelődnék,egy pillanatra felbukkannak az apró,színes szárnyak. Tisztán látom a szemem sarkából,de mire megütköznék rajta,már nyoma sincs a jelenségnek.
-Szerintem nem.-ajkai egy másodperc figyelmetlenségem hatására rálelnek az enyéimre,egyik kezével arcomat szembe fordítja magával,így becézget tovább. Leblokkolok,fel sem fogom mi történik körülöttem. Nem jut eszembe elhúzódni. Nem érzek mást,csak a pillangókat a gyomromban és az ajkait az ajkaimon.
Az idill azonban nem tart sokáig,ugyanis megszólal a telefonom...mint mindig,a lehető legrosszabb pillanatban. Francba. Elhúzódom,és fülemhez emelem a mobilt.
-Hol a fenébe vagy már?!-Kook ingerült. Ajjaj.
-E-egy perc és hazaérek.-felelem,miközben nagyon igyekszek,hogy ne remegjen meg a hangom.
-Ajánlom is. Már azt hittem,történt veled valami...-fújtat,majd megszakítja a hívást.
-Mennem kell.-kapom fel a cuccaimat és a bejárat felé indulok,de TaeHyung a csuklómnál fogva húz vissza.
-Még el sem mondtam amit akartam.
-Sajnálom...-nézek rá esdeklőn,majd arra számítva,hogy elenged,ismét ellépek tőle.
-Azt mondtad nem tartasz őrültnek!-nekiránt a falnak,a hátam fájdalmasan csapódik a felülethez.
-Mert nem tartalak.-felelem halkan.
-Akkor miért nem hallgatsz meg?!-szinte már kiabál,én pedig kétségbeesetten mentegetőzni kezdek.
-Meg foglak,de most mennem kell,engedj...-kérlelem,aztán eszembe jut az alkalom,amikor Rinie hatott rá egy bizonyos szóval:-Emlékezz.
-A picsába...-sziszegve szitkozódik,majd lassan elenged. Ajkamat beharapva fürkészem egy pillanatig,végül sarkon fordulva belépek az épületbe,és sietve elindulok.Bepötyögöm a kódot,amellyel a köztes ajtón átjutok a lépcső területéhez és fellépek az első fokra.
-A picsába!!-káromkodik újból,ezúttal már kiáltva,a csattanást követően pedig üvegszilánkok csörömpölése és hátráló lépések zaja üti meg a fülemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése