Nem egyszer beszéltünk a srácokkal arról,ami TaeHyung és JiHyun között történt. Mint a legjobb barátai,mindig kiálltunk mellette,mi több,ígéretet is tettünk egymásnak:ameddig Tae idegzete és lelki állapota újra a régi nem lesz,mindenképp elkerüljük,hogy újra találkozzanak.
-Mit műveltél?-szegezem az első kérdésemet NamJoonnak,amint megtorpan előttünk a kérdéses személy kíséretében.
-Azért jött,mert haza szeretné vinni a bátyját.-feleli gondterhelten,én azonban gúnyos mosolyra húzom ajkamat.
-Azt hiszem,ezzel már nagyon elkéstél.-kijelentésem közben fejemet a lány felé fordítom,és hangomból is lassanként elpárolog a meglepettséggel érkező düh.
Sokáig őt okoltam azért,mert a barátom megváltozott. Valahogy így küszöböltem ki a bűntudat fojtogató érzését a lelkemből. Ugyanis én voltam az,aki révén megismerhették,megszerethették egymást...egyúttal az én saram az is,ami később történt. Sosem kellett volna bemutatnom őket egymásnak.
-Miért,mi történt?-szakít ki gondolataimból JungKook hangja,egy pillanatra el is rugaszkodtam az instabil jelen talajáról.
-DaeHyun egész idő alatt odafent volt,bent,a zárt szobában.-mindannyiuk arcán látom az elhűlést és megütközést,majd az ezeket követő félelmet a további mondanivalómmal kapcsolatban.-Tae és ő...semmiképp sem lesz jó vége. Jin pedig nem lehet a segítségére,ugyanis HoSeok tényleg magán kívül van.-hadarom idegesen.
-És JungGi?-kérdez közbe MinRin,én pedig lehajtott fejjel,az ő és párja tekintetét kerülve válaszolok.
-Mindvégig azzal a barommal volt.Nem láttam teljesen jól,de aggasztó az állapota,eléggé...elintézte.
-Azonnal hívnunk kell a rendőrséget!-jelenti ki Kook.
-Nem!Nem hagyom,hogy börtönbe kerüljön!Nekem szükségem van rá!-az általam még általánosból ismert JiHyun szinte felsikolt,hisztérikus megnyilvánulására pedig a legtöbb partizó felkapja a fejét.
Nam YoonGi felé biccent,aki egy pillanat alatt a zenét bömböltető hangfalak irányába illan,hogy kikapcsolja azokat.
-Sajnálom emberek,a bulinak mára vége.-emeli fel hangját ezután a ház tulajdonosa.
A társaság felől jó néhány "ne mááár",illetve "ne csináld haver" érkezik,ő azonban ezeket ignorálva megindul a bejárati ajtó felé,hogy azt szélesre tárva kitessékelje a jelenlevőket. Van,aki az alkohol hatására felettébb nemtörődöm és vidám módon,vagy éppen morgolódva és nehézkesen hagyja el a területet,de végül magunk maradunk a bulizók által felhalmozott sojus-üvegekkel és különböző ételekhez tartozó maradványokkal körülvéve.
-Nem hívhatod a rendőröket!!-ismétli meg hasonló hangsúllyal magát halálra rémült fejjel a lány.
-Befognád végre?!-ripakodik rá tőle szokatlan módon YoonGi.-Nekünk sem hiányzik egy helyszínelés meg a felhajtás,a szondáztatásokról nem is beszélve...-magyarázza kicsit nyugodtabban.
-Akkor mit fogunk csinálni?-Rinie aggódva pillant az emelet irányába.
-Először is józanra kéne pofoznom HoSeokot...de annak a kettőnek a harcába nem avatkozhatunk bele közvetlenül.-sóhajt fel Nam.
Nyílt titok,tudtuk DaeHyunról már két évvel ezelőtt is,hogy ölne a húgáért. Ezek szerint jól sejtettem,hogy Tae és a magunkban vezetőnek választott,most pedig a nappalijában körbetekintő srác között köttetett egy megállapodás szerűség,hasonló eshetőségekre.Nem volt kérdés,hogy egyszer bosszút akar majd állni a JiHyunt ért dolgok miatt,és Tae a lelkére kötötte,hogy hagyja kettőjükre a dolgot.
-Nem fogom tétlenül várni,míg a húgom odafent van azzal a...-motyogja JungKook,barátnője azonban csitítani kezdi.
-Hidd el,a bátyám mindent meg fog tenni,hogy kihozza onnan.
-Ebben biztos lehetsz.-biccentek,majd a takarításba kezdő YoonGi után indulok a konyhába,és nagyjából ott,ahol felettünk az érintett szobát sejtem,felpillantok a plafonra.
Hajrá,haver...
/TaeHyung szemszög/
Minden olyan gyorsan történik. Az egyik pillanatban még HoSeok faszságait hallgatom,a másikban már moccanni sem tudok és csak JungGit figyelem.Elkéstem,már megsérült...
Aztán,a sakkba szorításommal végleg úgy tűnik,kudarcot vallok azzal kapcsolatban,hogy tegyek valamit,ám a történtek ellenére is ő az,aki könnyít a dolgomon,a gyors kiszabadulásával DaeHyun karjai közül.
Mozdulj.
"Hasztalan vagy!"-kiáltja egy hang a fejemben. Irónikus,milyen rég is hallottam már ezt...
A kulccsal a kezemben rontok neki. Próbálom kifordítani a kést tartó csuklójából a tárgyat,de nem járok sikerrel.
-Esküszöm,az a ribanc is ügyesebb volt nálad.-kacag fel az ellenfelem.
"Gyenge vagy." Miért hallom megint az ő hangját?
-Ne merd szidni,vagy kitépem a nyelvedet.-sziszegem,és újabb csapást indítok. Ezúttal nem vonulok vissza,miután vágást ejt az oldalamon sem. Kihasználom a pillanatnyi győzelmi öröméből fakadó figyelmetlenségét és egy rúgással eltávolítom a közeléből a fém fegyvert.
"Ostoba vagy." Nem akarok újra erre gondolni...
/NamJoon szemszög/
Alig egy perc elteltével JiHyun felpattan a kanapéről,ahol eddig idegesen kalimpált a lábával,és szó nélkül az emelet felé iramodik.
-Várj már,nem mehetsz oda!-indulok meg utána,ő azonban süketet tettetve lép egyik fokról a másikra,ütemes tempóban.
-Figyelsz te rám?
-Sajnálom,de nem hagyhatom,hogy DaeHyun olyat tegyen,amit később megbánna,oké?!-rivall rám,majd ismét sarkon fordulva faképnél hagy.
Néhány másodperc agyalás után visszaindulok az emeletre. Nem szükséges utána mennem,őt egyikőjük sem bántaná. A mentőket azonban muszáj lesz valakinek hívnia,mert lehet,aki igényel ellátást...
/TaeHyung szemszög/
-Nem mintha ezzel bármit is elértél volna.-tekintete megvetést és győzelmi nyugalmat tükröz,amivel csak még jobban felhergel.-A szeretett kis lotyód már a végét járja.-pillant DaeHyun JungGi irányába.
-Fogd már be!-a lábamtól nem messze földet érő késsel a kezemben indulok meg felé. Nem fogom megölni,arra nem lennék képes. De nem fogom megtorlás nélkül hagyni,amit az elmúlt órákban tett.
Megteszem a köztünk lévő pár lépésnyi távolságot,és kezemmel torkára szorítva lököm a falhoz.
-Milliószor megbántam,hogy bántottam JiHyunt,érted?Megértem,hogy dühös vagy rám és a halálomat akarod.Hallottam róla,hogy neki is kell még gyógyszereket szednie.De tudod mit?-látom,hogy a vér kifut az arcából,amint erősítek a szorításon.-Rohadtul nem vagy tisztában a dolgok hátterével az én szemszögemből. Nem tudod,miért tettem,amit,de egyben biztos lehetsz...meg fogsz fizetni,amiért kezet mertél emelni JungGira.
/JungGi szemszög/
"Ébredj,még nem aludhatsz."-mintha Nagyi szólítana...Egyáltalán lehetséges ez?
Nehézkesen nyitom fel újra szemhéjamat.Az eszméletemet ablakra néző pozícióban vesztettem el,így az első,amit megpillantok,a sötét,néhol még esőcseppekkel tarkított felület. Egy pillanat töredékére,mintha csak a szemeim játéka lenne,ismét észlelem az apró szárnyak rebbenését az üveg túloldaláról.Képzelődnék...?
Lassan elfordítom a fejemet abba az irányba,ahonnan Tae hangját hallom. Látom,hogy pólója egyik oldalát vér színezte vörösre,keze pedig támadóm torka köré fonódott.
Utolérte a múltja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése